Egy koreai legenda szerint minden ötszáz évben az égiek kitüntetnek egy kígyót (azaz egy Imoogit) jócselekedeteiért, s átváltoztatják mennyei sárkánnyá, akinek az a feladata, hogy a Földön megtaláljon egy nagyhatalmú medált mielőtt a gonosz sárkány rá nem akad.
A történet az ősi Koreában kezdődik, ahol születik egy leánygyermek, Narin, kinek vállán egy sárkány alakú tetoválást lehet tisztán kivenni. Ő a kiválasztott, aki magában hordozza a medált. A rá ügyelő szerzetes kiképez egy fiatal fiút, Haramot, hogy óvja meg a lányt, és gondoskodjon róla, hogy az általa hordozott hatalom ne kerüljön rossz kézbe. A két fiatal természetesen egymásba szeret, ám harcuk tragédiával végződik, a gonosz elől menekülve egy szakadékba vetik magukat, s így az Imooginak várni kell, hogy a medál újra feltűnjön.
Los Angeles, napjainkban. Ethan, a fiatal riporter egy súlyos katasztrófa helyszínére érkezik a belvárosba. Mintha egy hatalmas lény pusztított volna ott. Ethan visszaemlékszik egy férfira, aki gyermekkorában megismertette vele a kígyó és a medál legendáját, és azt mondta neki, hogy eljön az idő, amikor meg kell majd találnia a medált. Kiderül, hogy Haram és Narin újjászülettek Ethan és egy Sarah nevű lány testében, így hősünknek nem sok ideje marad arra, hogy megtalálja Sarah-t, és hogy legyőzze a hatalmas sárkánysereget. Szerelme és az emberiség sorsa a tét.
Rendező: Hyung-rae ShimSzereplők: Jason Behr, Jesse Jam Miranda, Amanda Brooks, Robert Forster, Craig RobinsonMűfaj: akció, dráma, fantasztikus, horror, thriller

Szinkronizált DVDRip:
Letöltés
Letöltés2:
Letöltés
hogy kel letölteni???
köszi szépen
hogyan szedemle?
online is lehet majd nézni?????
nem jöttem rá hogyan kell letölteni
((
Hali…. hogyan lehet filmet letolteni?
Köszi, jó film !
Köszi nagyon jó film !
Kedves, dzsulie ! Rákattintasz a Normál letöltésre majd utána választasz 1 letöltő oldalt, de előbb egy úgy nevezett “adf.ly” oldalt fog felhozni amelyben a jobb felső sarokban visszaszámol 5 mp-t majd katt a SKIP AD-ra és eljutsz a letöltőoldalhoz !
kedves komornyik mind a 2 letöltőprogrammal letöltöttem de hang nem volt eggyiken sem.
uj vagyok hogy lehet oline meg nezni mar egyet meg neztem egy napja de most nem emlekszem mire leptem kerlek valaki segitsen
Köszönjük a filmet
hogyn szegyek le filmet mert regisztráltam és nem megy
segitene valaki?
köszi
köszönöm
Köszönöm a filmet!Továbbra is nagyon jó ez az oldal.
nem lépsz be ide hanem ha rákeresel van kicsi letöltés szöveg a film alatt ===== > letöltés
Ilyen gagyi, eseménytelen, unalmas, infantilis filmet még életemben nem láttam! A szereplők tragikusan játszanak, a szövegük meg egyenesen zagyva. Arról is nem is beszélve, hogy valami zagyva koreai nyelven halandzsáznak a film felében, fordítás nélkül.